A 2011-ben megjelenő kilencedik rész újraélesztette a szériát és visszahozta azt a pc-s játékosok számára is, hiszen bár két évre rá, de 2013-ban megjelent pc-re is. A mostani, 10. rész pedig már az Xbox One és a PS4-es kiadással együtt látott napvilágot. Ennek örülünk is meg nem is.
A játék pc-s indulása ugyanis nem zajlott teljesen zökkenőmentesen. Azt már megszokhattunk, hogy a steamen előtölthetünk egy játékot megjelenés előtt, hogy amikor feloldódik a régiózár már lehessen is vele játszani. Ezúttal viszont a steam csak egy 3 gigás pakkot töltött le előre. A játék adatlapján pedig azt olvashattuk, hogy a steam most egy új funkciót tesztel melynek lényege, hogy a játék 29 darabra lett szabdalva és amíg ezeket a csomagokat letöltjük és telepítjük addig a már letöltött karakterekkel és pályákkal közben játszhatunk. Ez nem is hangzott volna annyira rosszul, ha pöccre működött volna, de sajnos nem ment minden gördülékenyen.
A legnagyobb probléma a rossz időzítés és a kommunikáció hiánya volt. Az egész ugyanis a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy megjelent a steamen a játék, el lehetett indítani, viszont a 29 csomag letöltése nem indult el. Ez a játékban azt eredményezte, hogy csupán a menüben tudtunk nézelődni, de akárhova kattintottunk a játék kifagyott és nem szólt semmit. Sokan persze egyből követelték vissza a pénzüket és nyomták a lehúzó kritikákat. Ezzel elég elhamarkodottan elkezdték ásni a pc-s port sírját.
Viszont ezek a problémák idővel megoldódtak, amint minden csomagot letöltöttünk a játék teljes pompájában élvezhető. Igaz még mindig nem teljesen hibátlan, mert véletlenszerű fagyások és fps esések előfordulnak. A Kuatan Jungle pályán a máshol stabil 60 fps teljesen indokolatlanul leesik a felére.
De a nehéz indulás ellenére is én azt mondom ez egy elég jól sikerült alkotás lett és ha javítva lesznek a hibák (amikről úgy nyilatkoztak, hogy tisztában vannak velük és hamarosan orvosolni fogják őket) akkor minden rajongónak kötelező darab lesz platformtól függetlenül.
Ha már a technikai dolgokkal kezdtem a leírást akkor még had említsek meg egy érdekességet. A játék pc-n 60 fps-el fut, viszont az átvezetők, az X-ray támadások és a hasonló animációk esetében leesik 30-ra. Valószínűleg ez szándékosan lett így kódolva (vagy a konzolos verzió miatt maradhatott benne), mert igazán semmi nem indokolja. Persze itt most lehet szidni engem, hogy miért kötözködök ilyesmi miatt, de egy ilyen mértékű fps ingadozás elég zavaró tud lenni.
Azért ennyi kötözködés után hozzá kell tennem, hogy a látvány minden eddigit felülmúl. Egyszerűen lélegzetelállító ahogy ki van dolgozva minden. A fröcsögő vér, a fények, a karakterek mozgása mind remekül néz ki. Az előző rész sem volt ronda, de ez a mostani sokkal látványosabbra sikeredett.
Bár sokan mondhatják rá, hogy az előző részhez képest túl sok újdonságot nem hozott, amivel igazuk is van, de szerintem a bevált receptem kár lett volna változtatni. Hiszen a Mortal Kombat 9 is azért lett jó, mert visszatért a gyökerekhez és új köntösbe öltöztette a régi játékmenetet. Azt a játékmenetet ami most még tökéletesebbre lett csiszolva.
Ahogy azt a Mortal Kombat 9 és az Injustice esetében is megszokhattuk, kapunk egy egyjátékos kampányt ami bár nem váltja meg a világot ha filmként kiadnák, akkor vita nélkül a legjobb verekedős játékból készített mozi lenne. Kapunk érzelmeket, fordulatokat, szerethető karaktereket és habár a cselekmény némileg felületes, az akcióban gazdag jelenetek mindenért kárpótolnak. Talán még az is megbocsátható, hogy az egésznek van némi szappanopera utóíze. Sok régi karakter mellett ugyanis megjelenik pár új is, akik közül néhány egyik-másik régi szereplő gyereke. Így a sztori amellett, hogy bár látványos jelenetek és bunyók egymásutánja, elég erősen épít főleg a Cage család tagjainak egymáshoz való viszonyára. De feltűnik még Jax és lánya, és megismerkedhetünk Kenshi-vel és fiával is. Szóval az egész tényleg kap egy kis családi film hangulatot amellett, hogy a fő cél a világ megmentése persze. A történetet 12 epizódra bontva kapjuk és minden epizód egy karakterhez van rendelve.
A sztori egész jól össze van rakva, még a quick time eventek is jól passzolnak az egészbe. Bár különösebb jelentőségük nincs, de kifejezetten szórakoztató nézni ahogy a jó gomb lenyomására a karakter kitér, vagy bevisz egy ütést, vagy épp ha elrontjuk kap egyet az arcába.
Ami nekem nagyon tetszett az a női karakterek kidolgozása. Sok vád éri a videojátékokat a nők szexista ábrázolása miatt, és sajnos nem alaptalanul, hiszen sok esetben a női karakterek nagymellű cicababák hosszú lábakkal egyéb tartalom nélkül. Itt viszont a normál arányok mellett személyiséget is kaptak a karakterek, és nemtől függetlenül szerves részeit képezik a cselekménynek. Igaz, hogy a rövid játékmenet nem teszi lehetővé, hogy jobban megismerjünk mindenkit, de a lehetőségekhez képest elég jól sikerült a karakterek ábrázolása.
Bár a sztori csak pár órás és így egy laza délutánon letudható, a játékban azért van bőven tartalom. Talán még a történet előtt érdemes beugrani a tréning szekcióba is, ahol a játék mélyebb mechanikájába kapunk betekintést. Ez mindenképp javasolt azon játékosoknak, akik nem csak véletlenszerűen akarják püfölni a gombokat rácsodálkozva annak eredményeként megjelenő repülő-forgó rúgásra. Tehát a tréning kötelező, régi és új játékosoknak egyaránt.
Rengeteg segítséget kapnak a játékosok a tanulásra. Már az előző részben is nagyon tetszett a gyakorlás mód, ahol egy végtelenségig konfigurálható ai ellen gyakorolhatjuk a kombókat vagy épp a kitéréseket. Itt pedig még jobban kézre áll az egész. A kiválasztott kombó mozdulatokat pedig, akármelyik játékmódban is legyünk, kipakolhatjuk a képernyőre, hogy segítse annak megtanulását. Remek ötlet és kiválóan működik.
Egy remek funkciója a játéknak a replay lehetőség. Minden lejátszott meccsünket tárolja a gép és ezek bármikor visszanézhetők. Nincs túlbonyolítva ez a funkció és sajnos nincs benne előre-hátra tekerési lehetőség de mindenképp jó, hogy egyáltalán belekerült a játékba.
Ha túl vagyunk az egyjátékos kampányon, tehát a világ megmenekült, a tréninget is végigpörgettük, akkor jön csak a java. Az online menüpont alatt csépelhetjük a neten keresztül a népet több játékmódban is akár egy mondjuk, hogy működőképes online felületen keresztül. Azért nem írom, hogy 100%-os lenne, mert nálam előfordultak szakadások és elvétve a harcok is laggolnak picit. Ez utóbbi persze írható akár annak a számlájára, hogy túl messze volt az ellenfelem, úgy vettem észre hogy alapból nincsen a játék régiókra bontva. Azért a meccsek többségében egész játszható, szóval az online szekció is működik. Sokkal jobban mint korábban.
Ez a rész bizony jóval nagyobb hangsúlyt kapott mit az előző részben. Minden játékos választhat magának egy csoportot (faction) amihez tartozik és győzelmei ennek a csoportnak a hírnevét erősítik. Nagyon kiterjedt statisztikai rendszere van a játéknak, pontokat kapunk szinte minden tevékenységünkre. Emelhetjük játékosunk szintjét, gyűjtögethetünk pénzt, és a csoportunk pontjait is gyarapíthatjuk, kb mindennel amit csinálnunk. Az online rész kifejezetten erre van kiélezve, vannak boss harcok is amik piszok nehezek. Ezek időlegesen érhetők csak el.
Az előző részből jól ismert Challenge towert is megkapjuk, ahol a gépi ellenfeleket kell sorra legyűrnünk. Nem is egy ilyet kapunk, hanem sokat. A klasszikus torony mellett kapunk úgynevezett living towereket is. Ezek különlegessége, hogy valami módosítóval van ellátva minden harc ami a korábban látott Test your luck harcokhoz hasonlít. A harcokban kapunk különböző nehezítéseket amik vonatkozhatnak mindkét játékosra, de előfordul, hogy csak az egyiket szívatja vele a játék. Én például toltam egy olyan meccset ahol sebzést kaptam akkor ha leguggoltam, ha ugrottam, és ha kombót vittem be. Az ellenfelem meg csinálhatott amit akart. Ilyen tornyokból állandóan kapunk újakat, napi heti, de óránkénti is van.
Itt említeném meg, hogy a tornyokban van néha úgynevezett Test your might kihívás. Ezek lényege, hogy úgy nyomkodjuk a gombot mint akinek csuklóból induló idegrohama van és ha elég gyorsak vagyunk akkor lecsapva ketté törünk valamit. Én rögtön egy titániumból készült Mortal Kombat logót kaptam és már mindenkinek szidtam mindenkijét mire sikerült kettécsapnom.
Ahogy korábban írtam majdnem mindenre kapunk pontokat és pénzt. Ezt pedig a kriptában költhetjük el egy amolyan sírrabló szimulátorban. Sétálgatunk körbe és mint a Kinder tojásokat bontogathatjuk a kripta sírjait és nyithatunk belőlük új kinézetet, kivégzéseket, koncepciós rajzokat és sok mást. Ez egy kis mini játék, elég nagy területen bóklászhatunk és egyes részei le is vannak zárva. Itt a megfelelő tárgy használatával tudunk átmenni, ha megtaláltuk. A séta során, hogy ne unatkozzunk különféle lények ugranak váratlanul a nyakunkba amiket egy gomb lenyomásával háríthatunk el. Én minden alkalommal a frászt kapom ezektől.
A kivégzések ismét elég látványosak és brutálisak lettek. A korhatár besorolást ennél a címnél nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ropognak a csontok, és fröcsög a vér rendesen. Továbbá újításként kaptunk még úgynevezett brutality-ket. Ezek amolyan gyorsított kivégzéseknek felelnek meg és általában egy bizonyos feltételhez van kötve, hogy ezt elő tudjuk hozni, mint például egy adott érték felett kell lenni az életünknek. Ilyenkor az előre meghatározott utolsó ütés kicsit brutálisabban ér véget.
A pályák azon túl, hogy remekül néznek ki egyes elemei használhatók is a harc során, ahogy ezt már az Injustice-ban is láthattuk. Minden pályának megvan a maga hangulata, karaktere és mindegyik szinte él és együtt lélegzik a harcosokkal. Az én kedvencem a Dead Woods ami egy hóval borított erdő. Nagyobb ütéseknél megremegnek a fák és leesik róluk a hó. Az Outworld Marketplace-en pedig a harc mellett csoszogó öregasszonyt is kikaphatjuk és hozzávághatjuk ellenfelünkhöz. A pályák egyetlen hibája, hogy lehetne belőlük sokkal több.
Ahogy azt a sztorinál említettem harcosokból van bőven, szám szerint 25 játszható karakter van jelenleg a Mortal Kombat X-ben, ami nem kevés (bár ebből is lehetne több és lesz is). Mindegyik jól ki van találva és karakteres. Egyedül a karakterválasztásnál lévő kis képükbe tudok belekötni ami tök úgy néz ki mintha mindenkinek az elcseszett igazolványképét tették volna be.
Ami érdekes, hogy a sztori során felbukkan néhány olyan karakter is akik ellen bár lehet harcolni nincsenek rajta ezen a listán így nem is lehet velük játszani. Van aki belepiszkálva a játék fájljaiba elő is tudta csalogatni Rain karakterét.
Mindegyik karakternek van három variánsa. Ezek a variánsok annyiban térnek el egymástól, hogy az alap képességeken túl vannak az adott változatra jellemző varázslatok. Scorpion-nál például az egyik variáns kardokat használ a másik tüzes varászlatokkal gyújtja lángra ökleit vagy akár saját magát, a harmadik pedig a pokol lényeit hívja segítségül, hogy lefogják az ellenfelet. Na most mind a 25 harcosnak megvannak ezek a variánsai ... ez elég sok lehetőséget jelent.
Egyelőre négy karakter van bejelentve még akiket dlc formában érhetünk majd el: Jason, Tremor, Predator és Tanya. Ezeket egyben is meg lehet szerezni a Kombat pack megvételével, de gondolom egyenként is meg lehet őket majd venni. Ami dühítő egy picit az a már első a megjelenés utáni napokban feltűnő dlc-k, az egyik ilyen az előrendelők által megkapott Goro dlc amit a többiek 4.99 euró ellenében húzhatnak be és játszhatóvá válik általa Goro. De megjelenés után pár nappal rögtön ki lett pakolva egy Sub zero ruci is ami 1.99 eurós árcédulát kapott és nem része a Kombat pack-nak.
Van még két dlc amik még pc-n nem jelentek meg, de gondolom konzolon már elérhetők. Az egyik felold minden a kriptában található tartalmat 20 dolcsiért, a másik pedig amolyan mikrotranzakció szerűen vásárolható és könnyen aktiválhatunk vele kivégzéseket. Ez utóbbit egyébként kapunk a játék során is. Sokan ezen dlc-k hallatára felhördültek, de nekem nem igazán van azzal problémám, ha valaki ezekért akar fizetni hát tegye. Nem lesz ettől a játék kevesebb. Bár az tény, hogy én sem szeretem ha egy teljes árú játékban még az ember orra alá dugják többszörösen valamiért a számlát.
Végszóként annyit, hogy a játék remekül sikerült és úgy fest, hogy az új rész sem hozott szégyent az elődre. Aki azt szereti és már vágyik valami újra az bátran lecserélheti a Mortak Kombat X-re. De új belépőknek is remek választás, mert jelenleg ez a legjobb része a sorozatnak. Mindenkinek csak ajánlani tudom ... vagyis mindenkinek aki a korhatár besorolásnak megfelel.
GAMERnapló
Cikkek
Én és a VR
2018-01-13

Régóta tervezem egy hosszabb cikk írását a virtal reality, avagy a virtuális valóság és az Oculus Rift kapcsán. Nézzük hogy is áll most a helyzet!
Atomega
2017-09-24

A Ubisoft bejelentett hirtelen egy multiplayer shootert csak úgy a semmiből. Nézzük meg milyen lett!
Playerunknown's Battlegrounds - earyl access
2017-03-28

A ma népszerű battle royale játékok új szereplője berobbant és maga mögé utasít mindenkit!
Toxikk
2016-09-14

A héten kilépett a Toxikk a korai hozzáféréses játékok sorából. Jól csinálta? Jól csinálta.