GAMERnapló

Keresés
Loadout - 2013. május 22.

Anno mikor megláttam az első videókat erről a játékról azonnal megtetszett és elkezdtem béta kulcs után vadászni. A vadászat szerencsére eredményes volt és hamarosan betekintést is nyertem magába a játékba. Akkoriban sok funkció még hiányzott, de már akkor látszott, hogy jó úton haladnak a készítők, hogy egy remek free to play játékkal ajándékozzanak meg minket. Így 87 órányi játékidő után azt kell mondjam erről az útról még mindig nem tértek le.

A Loadout egy ingyenesen játszható tps játék, illetve az lesz, ha a készítők végre elérkezettnek látják az időt arra, hogy végre kiadják. Persze ahogy írtam fentebb béta kulcsot szerezni nem nehéz. Ha valakinek mégsem megy, türelmetlen és még pénzt is áldozna rá akkor a steam-en keresztül válogathat az előre összeállított játékbeli cuccok között amihez automatikusan jár a hozzáférés a bétához.

                                                                     A játék remekül ötvözi a véres brutalitást a komolytalansággal, ez persze nem azt jelenti, hogy
                                                                             maga a játékmenet nem igényelne némi agyi tevékenységet. Mindenképpen kell itt gógyi és
                                                                                     reflexek ahhoz, hogy meggyőzd az ellenfeleidet, hogy testrészeiket hátrahagyva holtan
                                                                                               essenek össze.

                                                                                                         A meggyőzés eszközeit pedig érdekes módon választhatja ám ki az ember.
                                                                                                              Ugyanis a többi hasonló lövöldözős játéktól eltérően itt nincsenek
                                                                                                                 előre elkészített fegyverek és osztályok. Illetve ez így nem teljesen igaz,
                                                                                                                       kapunk egy rakétavetőt és egy gépfegyvert első körben a kis alap
                                                                                                                       emberkénkhez, de minden más mordályt nekünk kell összeraknunk.

                                                                                                                   A fegyverek összeszerelése az alap váznál kezdődik, a puskatust, az
                                                                                                              irányzékot a fegyver csövét, a tárat, a lövedéket és annak hatását
                                                                                                           mind mi választhatjuk ki. Választék az pedig van rendesen.
                                                                                                  Nézzünk egy példát: fogunk egy rakétakilövő
                                                                                             vázat, pakoljunk rá akkora tárat amekkorát csak
                                                                                                     nem szégyenlünk, csinos kis lézerirányzék
                                                                                                      a tetejére, válasszuk ki úgy a csövet, hogy
                                                                                                              egyszerre akár 6 rakétát is ki tudjunk
                                                                                                                lőni, még valami puskatus kell és
                                                                                                     végezetül állítsuk be azt is, hogy a lövedék
                                                                                                     még gyújtsa is lángra azt akit megkínálunk
                                                                                             néhány rakétával. Ez csak egy lehetőség a sok                                                                                             közül, a kreativitásunk szárnyalhat és messziről gyógyító távcsöves puskát és                                                                                                         alkothatunk. Tényleg ránk van bízva.

Szerencsére a készítők fegyver farigcsálás közben adnak nekünk lehetőséget annak kipróbálására is. Az összerakott mordályunkat egy teszt pályán kipróbálhatjuk ahol több álló és rohangáló emberkén próbálhatjuk ki mit is sikerült összeraknunk. Ha valamit változtatni szeretnénk egy kattintással visszakerülünk a fegyver barkácsoláshoz és egy másik kattintással vissza a lőtérre, mindezt töltési idő nélkül. Nagyon jó megoldás, én több játékban is szívesen látnám. Az alkatrészeket pedig nem kell megvennünk csak akkor ha már úgy gondoljuk megfelel számunkra a fegyver.

                                                                                                         

 

 
 
 

Szóval, van már fegyverünk. Nézzük mi kell még a harchoz! Nem mehetünk ám akármilyen ruhában a csatában, ugye ebben mindenki egyetért? Mondhatnám azt is, hogy "öltözz ki"! Na és hogy mit vegyünk fel? Hát amire telik a költségvetésből, vagy ami már bent lóg a szekrényünkben. Mert bár ruha van rengeteg sajnos az áruk is megvan ám rendesen. Azért nem kell csüggedni a játék során is kaphatunk cuccokat és pénz szerzésére is van lehetőség, csak győzzük kivárni.

Fegyverek és a ruházat mellett tudunk még egy választott felszerelést is használni. Ezeket a cuccokat szintenként lehet kioldani. Alapfelszerelés a gránát, de később használhatunk rakéta cipőt amivel duplát tudunk ugrani, pajzsot, elsősegély csomagot vagy akár lőtornyot és még sok mást.

Vegyük úgy, hogy megvan minden, mehet a játék. Kiválaszthatjuk a régiót, hogy kikkel szeretnénk játszani és már mehet is a gyilkolás. Egy nem olyan régi update-el került be gyakorló mód a játékba ahol botok ellen játszhatunk. Kezdőknek kifejezetten jó ez a lehetőség, ha nem szeretnének a rutinosabb játékosok céltáblái lenni. Ezen kívül van az alap ahol bárki játszhat más játékosok ellen és az Elit, ez utóbbi 15-ös szintkorláttól érhető el. Bár egyenlőre úgy vettem észre ez utóbbiban túl sokan nem szoktak lenni, inkább az alap játékban vannak a magasabb szintű játékosok is.

A játékmenet pörgős, köszönhető ez annak is, hogy a ma divatos fedezékrendszer itt nincs jelen. A pálya rombolhatósága annyiban merül ki, hogy a töltények és a vérfoltok meglátszanak, de ennél többre itt nincs is szükség. Ezzel ellentétben a játékosokon ejtett sebek nagyon is látványosak. Ha sebeket kapunk egyes testrészeinkre azok láthatjuk is az emberünkön. Így előfordulhat, hogy átlyukasztott mellkassal, vagy vérző, artériás lábsebbel kell rohangálnunk a következő életcsomagig, vagy egy támogató csapattársig aki felgyógyít minket.

Játékmódok terén is van változatosság. A már jól ismert team deathmatch viszont hiányzik. A szomorú az, hogy sokan mégis ezt játszanak minden más helyzetben, ami elég könnyen frusztrálóvá teheti a játékot azok számára akik tudják is mit kell csinálni.

A Blitz játékmódban a pályán mindig egy adott pontot kell elfoglalni és tartani addig amíg egy progress bar teljesen fel nem töltődik. Ha többen foglalják gyorsabban tölt. Ha megvan a pont elfoglalása akkor a csapat megkapja az ezért járó pontokat (remélem senki nem keveredett bele, pontokat kapni pont foglalásáért :P ). Amint a pontot elfoglalta az adott csapat egy másik jelenik meg a pályán. Az a csapat nyer amelyik több pontot foglal el.

A Death Snatch játékmód áll talán a legközelebb a team deathmatch-hez. Annyi a különbség, hogy halál után mindenki elejt egy Blutonium fiolát amit össze kell szedni.

Az Extraction mód szerintem az egyik legötletesebb. A pályán elszórva vannak Blutonium kristályok (ezek nagy, kék kristályok amik elég robbanékonyak) Mindkét csapatban van egy "gyűjtő" akinek ezeket kell összeszednie és a pályán lévő konténerekbe dobni. Itt a fő feladat az, hogy a csapatnak minél hamarabb meglegyen a kellő számú kristály. Értelem szerűen tehát a csapat feladata a gyűjtőt megvédeni és az ellenfél csapatában lévő dolgát megnehezíteni. Ha egy gyűjtő meghal akkor egy másik játékosra száll át ez a feladat. A Blutonium felrobban ha eldobjuk így ha a gyűjtő ügyes simán tud vele ölni, de ha a földön heverő kristályokba lövünk akkor azok is felrobbannak.

Végül, de nem utolsó sorban itt a Jack Hammer játékmód ami egy "capture the flag", illetve most itt inkább "capture the hammer". Mindkét csapat bázisán van egy bitang nagy kalapács amit el kell lopnia a másik csapatnak. Ha falaki épp a kalapáccsal rohan az nem tudja használni a fegyvereit, viszont egy hatalmasat oda tud sózni. Egy ilyen ütés ha jól eltalál egy ellenfelet azonnal kifekteti. A kalapáccsal történő öléseket számolja a játék és ha sikerül hazavinni akkor extra pontok járnak érte. Arra azért vigyázni kell, hogy maximum ötször sújthatunk le, utána védtelenek vagyunk.

Elmondhatjuk tehát, hogy minden játékmód elég erősen csapat alapú. Ebből fakadóan ha olyanokkal kerül össze az ember akik nincsenek éppen a helyzet magaslatán és egy olyan csapat ellen megy akik összejátszanak az elég kellemetlen tud lenni.

A játék weboldalán a fent említett játékmódok mindegyikéhez található egy kis videó érdemes megnézni őket!

Ha vége a meccsnek tapasztalati pontokat kapunk a játékban nyújtott teljesítményünk alapján és egy "bónusz kerék" dob nekünk valami extra cuccot ami lehet csak tapasztalati pont, vagy Spacebucks amiért a játékban mindent meg lehet venni, de akár kaphatunk itt fegyver alkatrészt vagy ruhát is. Na és ez a játéknak azon része ahol bejön a free to play és a fizetés. Spacebucks-ot ugyanis elég nehéz szerezni. Ugyan minden szint végén kapunk (ha jól emlékszem 125-öt) de nem túl sokat és a keréken kiforgatni azt elég ritkán lehet. Persze ha szerencsések vagyunk egy forgatással kereshetünk akár 600-at is, de általában nem vagyunk szerencsések. Szerencsére a fegyver alkatrészek annyira nem drágák és azok azért potyognak sűrűn, ráadásul szintenként azt is kapunk. Viszont a ruházkodás az itt elég drága muri.

Bár ez a rész, hogy mi, hogyan és mennyi potyog folyamatosan változik, lévén, hogy még bétáról van szó, de azt mondom nem kell aggódni. Én eddig összeszedtem 16 fegyvert, van mit felvennem, hogy ne fázzak akár télen sem és elcsesztem több mint 2000 Spacepucks-ot egy menő táncra. Ok, tudom, hogy drága volt, de mondtam ... menő :)

Összegezve a játék mindenképpen megéri a ráfordított időt, mindenkinek csak ajánlani tudom. De azért kössétek fel a gatyát!

 
 
 
 
 

Facebook

GAMERnapló

Játékokról szubjektíven.

Cikkek

PWND
2018-04-14
PWND

Újabb hero shooter. Ingyenesen, a jobbik fajtából.

részletek ›

Én és a VR
2018-01-13
Én és a VR

Régóta tervezem egy hosszabb cikk írását a virtal reality, avagy a virtuális valóság és az Oculus Rift kapcsán. Nézzük hogy is áll most a helyzet!

részletek ›

Atomega
2017-09-24
Atomega

A Ubisoft bejelentett hirtelen egy multiplayer shootert csak úgy a semmiből. Nézzük meg milyen lett!

részletek ›

Playerunknown's Battlegrounds - earyl access
2017-03-28
Playerunknown's Battlegrounds - earyl access

A ma népszerű battle royale játékok új szereplője berobbant és maga mögé utasít mindenkit!

részletek ›

Titanfall 2
2016-11-02
Titanfall 2

Ismét tonnányi fémszörnyek hullanak az égből. Jó ez nekünk? Igen!

részletek ›

Toxikk
2016-09-14
Toxikk

A héten kilépett a  Toxikk a korai hozzáféréses játékok sorából. Jól csinálta? Jól csinálta.

részletek ›

Összes cikk ›

Steamen játszom

Risk of Rain 2Risk of Rain 2 (4.5 óra / 6.2 óra)

The Mean Greens - Plastic WarfareThe Mean Greens - Plastic Warfare (3.8 óra / 21 óra)

Contractors VRContractors VR (0.6 óra / 34 óra)

Gotham City Impostors: Free To PlayGotham City Impostors: Free To Play (0.3 óra / 41 óra)

ajánlott oldalak: klikkplay.hu  |  gamechannel.hu  |  gamekapocs.hu  |  otherworld.hu  |  gamers.hu  |  gamestar.hu  |  gameteve.hu  |  www.gamer365.hu  |  konnektor.org
© Sziráki Gábor - GAMERnaplo.hu 2013 - 2017 Minden jog fenntartva

BEJELENTKEZÉS

e-mail:

jelszó:
Elfelejtett jelszó »