GAMERnapló

Keresés
Chivalry: Medieval Warfare ingyen hétvége - 2013. május 24.

A hétvégén mindenki számára ingyen elérhető a Chivalry: Medieval Warfare című játék és egy 66%-os árengedménnyel megvásárolható, vagyis 6,11 eurós áron. Volt már hasonló ingyenes hétvége ahol ki lehetett próbálni, de a rengeteg grafikai bug a kicsit vontatott játékmenettel együtt nem igazán nyerte el a tetszésemet, de gondoltam adok neki még egy esélyt és megnézem mit alkottak azóta a fejlesztők. Nem is bántam meg.

Akinek nem ismerős a cím az ide kattintva dalban is meghallgathatja miről is szól pontosan. Az alkotás egy HL2 modból nőtte ki magát különálló játékká. Ha valamilyen skatulyába szeretnénk szorítani talán mondhatnánk rá azt, hogy FPS, ami itt jelen esetben nem annak a rövidítése, hogy "first person shooter" hanem "first person slasher", mert itt bizony kaszabolás van, de az nagyon. Szóval ahhoz, hogy érvényesülni tudjunk a csatatéren bizony a középkori fegyverek mesterévé kell válnunk.

A mester szót pedig itt komolyan kell vennünk ugyanis nem abból áll a harc, hogy püfölöd a billentyűzetet és az egeret ész nélkül és csapkodsz jobbra meg balra. Bár egy külső szemlélő számára az egészből ennyi látszik. De ha belecsöppenünk és elkezdjük a tanulást, rá kell jönnünk, hogy itt bizony összetett harcrendszerrel van ám dolgunk. Ha nem jó időben csapsz le a jó helyre könnyen hullhat a fejed porba és az cseppet sem kellemes. Viszont ha megtanulsz időben hárítani, visszatáncolni, előremozdulni majd a megfelelő időben oda suhintani abból az irányból ahova kell akkor a túlélési esélyeid lényegesen jobbak lesznek.

A harc az Agatha lovagok és a Mason rend között zajlik, régóta húzódó konfliktus ez aminek nemzedékekig visszamenő komoly viszály húzódik a hátterében. Legalább is annak kell lennie, mert nagyon brutálisan kettészelik egymást ezek a srácok. Persze a mi szempontunkból az a lényeg, hogy van a piros csapat meg a kék akik a csatatéren egymásnak esnek.

Ha már a csatatérnél tartunk egész kellemes látványt nyújt a táj. Ha éppen nem üvöltő emberkék rontanak nekem bokáig páncélban karddal a kezükben egész kellemesen el tudtam gyönyörködni egy szép füves rétben, vagy bámulni a ragyogó holdat éjszaka egy romos vár falai közül. A korábban említett grafikai bugok szerencsére eltűntek.

A játékmenet egész korrekt, a matchmaking gördülékeny. Játékmódokat tekintve választhatjuk a deatmatch-et ahol értelem szerűen minden különösebb bonyolítás nélkül a mészárlás a lényeg, de feladat alapú csatákba is belevethetjük magunkat. Ez utóbbi szerintem sokkal szórakoztatóbb. Van a klasszikus ctf, de egész jól kitalált feladatok is vannak sorát kell megoldani. Felgyújtani egy falut (ami nem túl szép dolog, tényleg nagyon nem), vezetni egy faltörőkost, de ahogy a lenti képen látszik vannak kevésbé túlbonyolított küldetések.

Felfegyverkezést tekintve négy karakterosztály közül választhatunk. Egy kivételével mindegyik a közelharcra helyezi a hangsúlyt, viszont akik mindenképpen lövöldözni szeretnének azoknak ott az íj és a számszeríj. E mellé is választhatunk magunknak kisebb kardot, de a kétkezes tehéndarabolóról (ez csak szófordulat, a játékban nincs tehén) ez esetben le kell mondanunk. Ha valaki a dárdákat és a buzogányokat részesíti előnyben annak sem kell keseregnie. Viszont akinek az automata lőfegyverek jönnek be csak, hát ők tényleg szomorkodhatnak. Furcsa egyébként, hogy első blikkre az ember azt gondolná, hogy íjjakkal mennyire kemények lehetünk már, de igazából nem. Ahhoz képest, hogy a játék nem pörög annyira mint egy átlagos fps lövölde egész nehéz eltalálni valakit. A nyílvessző ívesen repül és ha még ehhez még hozzávesszük, hogy mindenkit bokától tokáig páncél fed, akkor már nem is olyan kemény az az íj. Tudni kell vele célozni az biztos.

A játékban lévő hangokba én nem tudok és nem is akarok belekötni. Szerintem nagyon el van minden találva. Az pedig, hogy futás közben egy gombot lenyomva hatalmas csatakiáltást hallatunk nagyon hangulatossá teszi az egészet. Főleg akkor ha egy kiáltást elengedve a körülöttünk lévő csapattársak is üvöltésbe törnek ki.

Aki kedvet kapott az csapjon bele a harcba, a hétvégén mindenki ingyen csonkolhatja az ellent! Én személy szerint lehet hosszabb távon adok neki esélyt, mert így második próbálkozásra nagyon szórakoztató volt és bár most az ingyenes hétvége miatt több mint hétezren játszanak vele egyszerre azért van egy stabil, kb ezer főt számláló játékostábora alapból is.

 
Régi fórum hozzászólások

Facebook

GAMERnapló

Játékokról szubjektíven.

Cikkek

PWND
2018-04-14
PWND

Újabb hero shooter. Ingyenesen, a jobbik fajtából.

részletek ›

Én és a VR
2018-01-13
Én és a VR

Régóta tervezem egy hosszabb cikk írását a virtal reality, avagy a virtuális valóság és az Oculus Rift kapcsán. Nézzük hogy is áll most a helyzet!

részletek ›

Atomega
2017-09-24
Atomega

A Ubisoft bejelentett hirtelen egy multiplayer shootert csak úgy a semmiből. Nézzük meg milyen lett!

részletek ›

Playerunknown's Battlegrounds - earyl access
2017-03-28
Playerunknown's Battlegrounds - earyl access

A ma népszerű battle royale játékok új szereplője berobbant és maga mögé utasít mindenkit!

részletek ›

Titanfall 2
2016-11-02
Titanfall 2

Ismét tonnányi fémszörnyek hullanak az égből. Jó ez nekünk? Igen!

részletek ›

Toxikk
2016-09-14
Toxikk

A héten kilépett a  Toxikk a korai hozzáféréses játékok sorából. Jól csinálta? Jól csinálta.

részletek ›

Összes cikk ›

Steamen játszom

Risk of Rain 2Risk of Rain 2 (4.5 óra / 6.2 óra)

The Mean Greens - Plastic WarfareThe Mean Greens - Plastic Warfare (3.8 óra / 21 óra)

Contractors VRContractors VR (0.6 óra / 34 óra)

Gotham City Impostors: Free To PlayGotham City Impostors: Free To Play (0.3 óra / 41 óra)

ajánlott oldalak: klikkplay.hu  |  gamechannel.hu  |  gamekapocs.hu  |  otherworld.hu  |  gamers.hu  |  gamestar.hu  |  gameteve.hu  |  www.gamer365.hu  |  konnektor.org
© Sziráki Gábor - GAMERnaplo.hu 2013 - 2017 Minden jog fenntartva

BEJELENTKEZÉS

e-mail:

jelszó:
Elfelejtett jelszó »